Először is amiről itt szó esik, azok az idézetek. Vagyis hogy miért kellett kiragadnom az idézetek tömkelegéből, és miért fogott meg engem, mit vált ki belőlem, etc... (eléggé hosszas, és érdekes lesz szerintem) na akkor csináljuk úgy, hogy először az idézetet leírom, aztán alá a magyarázatot :D Hát kezdjük ...
Még nagyon távolinak tűnik, de a ma a holnapba vezet, a holnap pedig a jövő felé. Egy napon majd mi is igazi felnőttekké válunk, és talán ha ránk néznek, el se hiszik majd, hogy mi is gyerekek voltunk egyszer. Ez a nap mindannyiunk számára eljön majd.Kicsit tartok a felnőtté válástól, igen. De ez az idézet is bizonyítja, hogy mindenki igenis volt gyerek, csak felnőtt idő közben. Ha például a szüleidre vagy a tanárodra, esetleg a szomszédra ránézel kedves olvasó, talán el sem hiszed, hogy ő is kb. ugyanazokat élte át, mint te. Volt gyerekkori szerelme, lázadása, kitörése, lógása, horzsolása amitől fél napon át bömbölt, kirekesztettség érzése az új iskolában, etc.... és...mi is ilyen felnőttek leszünk. Megváltozunk. Elhagyjuk a gyermekkor önfeledt, naív rácsát, a szülők biztonságot adó kereteit, és kirepülünk....felnövünk. Olyan lassan, hogy észre se vesszük a folyamatot. Csak át folyunk a gyermekkorból a felnőtt korba...
Amikor nem találod a választ magadban, a legjobb, ha csendben dolgozol és csak a kezed jár. Bizony van, amikor hiába töröd a fejedet otthon, vagy kérdezel másokat, mert amíg a válasz nem jön, addig nem jön. De érdekes módon ha végig egy dologra koncentrálsz és ha odafigyelsz a munkádra, a választ néha megtalálod.Velem is fordult már elő ilyen, igen... kerestem valamire a választ, nem kell itt hatalmas dolgokra gondolni, például, hogy mit vegyek ismerősöm szülinapjára... és akkor leültem rajzolni -egy teljesen más témában- a fejem kiürült, és az üres részbe valahogy beszivárgott a válasz...
Tudod, ezt sosem értettem. Miért oszlik a világ tehetséges és tehetségtelen emberekre? Miért van az, hogy egyeseket szeretnek, másokat pedig nem? Ki dönti ezt el? Hol ágazott el az út? Vagy talán soha nem is volt elágazás? Lehetséges, hogy minden már a születésünk pillanatában eldől? Ha ez így van... ó, Istenem, mondd, mi végre volt az életem?A Sors.... ezt egy olyan ember mondta a Honey and Cloverben, akinek a legjobb barátja sikeres feltaláló volt, ő pedig csak az alkalmazottja. Őt sosem rajongták körül, a barátját viszont igen. Szerintem minden születésünk pillanatában dől el, igen, de az, hogy a kijelölt úton hogy haladunk az már a mi döntésünk. Velem ezalatt az egy év "pihenés" alatt gyakran foglalkoztatott ez a kérdés. Úgy éreztem, hogy pl. Fruéknak sokkal jobb, mert van valami célja az életüknek, legalábbis rövid távon mindenképp. Sokszor nem tudjuk szerintem eldönteni, hogy melyik a helyes út...vagy hogy miért is születtünk pont erre a helyre, pont ebbe az időbe...ez az egyik kérdés, amire életünk végéig kéne megkapnunk a választ ahhoz, hogy békében távozhassunk erről a Földről.
Mi a legfontosabb dolog az életben? Nem az, hogy amikor szükség van ránk, ott lehessünk amellett, akit szeretünk, és erősen fogjuk a kezét?Ezt szerintem nem nagyon kell magyarázni. Emberi kapcsolatok, barátságok, szerelmek nélkül az ember nem sok mindent érne .... egymagában.... és egy normális ember, szerintem minden erejével azon van, hogy aki fontos annak próbáljon meg minél jobban kedvezni. Minél inkább segíteni őt az útján. Szeretné minél boldogabbnak látni őt! És boldoggá tenni.
Ha nincs térképed, honnan tudod, hogy merre kéne menned? Mindig azt hittem, a térkép dönti el, melyik lesz a helyes út. Pedig ebben nem volt igazam. Nem azért vesztem el, mert nincs térképem, hanem mert nincs hova mennem.
Az elmúlt egy évem....kerestem az utamat. Kerestem, hogy hol tudnék boldogulni, hogyan lehetnék boldog, vagy mitől! De hiába kerestem, nem találtam.... és most jöttem rá, hogy azért nem találtam merre is mehetnék, mert nem volt célom amit el akartam érni...úgy pedig...egy utat sem választhatsz bizonytalanságok nélkül.
Az elérhetetlen célok könnyei vagy a céltalanság könnyei keserűbbek?Jó kérdés... mindkettő rettentően fáj...de talán a céltalanság könnyei. Tengődni a világban, miközben úgy érzed, hogy cselekednek kell, de nem mersz lépni semerre, mert nem tudod, ha azt az utat választod, akkor az lesz e a helyes. A célokat pedig újra és újra meg kell próbálni megvalósítani! Nem szabad hagyni, hogy kicsússzanak a kezünkből, és céltalanul telngődjünk!
Mindenki őrülten vágtat az álmai nyomában. Kinyújtják a kezüket, hogy elérjenek valami láthatatlant, még ha nem is voltak céljaik vagy... vagy, ha rájöttek, hogy nem érhetik el őket, akkor sem adták fel, hanem küzdöttek tovább. De mindeközben én mégis mit csináltam? A távolból figyeltem és még a kezemet sem nyújtottam ki. Annyira féltem attól, mi történhet, hogy még csak meg se mertem mozdulni. Ehelyett csupán irigykedve néztem, hogy találják meg mindannyian az útjukat. Azzal takaróztam, hogy más vagyok, mint ők, pedig csak féltem, hogy fájhat.Ezt Takemoto mondta, aki szépen végignézte, ahogy mindenki a saját céljáról beszél, hogy hol fog dolgozni, mit fog csinálni az egyetemi évei után. Mindenkinek volt valami elhatározása, de ő még csak azt sem tudta, hogy mit szeretne csinálni. Nem ismerte önmagát. Ahogy én sem. Végignéztem ahogy a többiek elmentek másik iskolákba, esetleg ott maradtak azon a szakon.. Végignéztem, ahogy lassan araszolnak a céljuk és a jövőjük felé, míg én csak álltam és vártam....De igazából én is féltem...féltem az újtól, az ismeretlentől, és igazából az volt benne a legfélelmetesebb, hogy nem volt célom. A félelmeim pedig egyre csak martak belülről, és még inkább irigykedve néztem a barátaimat, volt osztálytársaimat, akiknek bejött az élet, magammal pedig elfelejtettem foglalkozni, hogy megismerjem, mégis mit szeretnék csinálni.
A magunk korlátait más nem lépheti át helyettünk.Tehát a saját harcainkat nem vívhatja meg más rajtunk kívül. Persze kérhetünk segítséget, a barátainktól, de a csatában amit a bennünk élő félelmekkel, szörnyekkel és rémségekkel vívunk azt csak és kizárólag mi vívhatjuk meg, senki más. De a barátaink, v. a szerelmünk ott állhat a csatatér szélén, és onnan kiabálhatja,h.: vagy olyan erős, hogy minden rosszat legyőzhetsz magadban.Persze ez nem csak a belső vívódásról szól. Itt a különböző élet nyújtotta akadályok is szerepet kapnak, pl.: munkavállalás, családalapítás etc.
Nem. Neki most nem arra van szüksége, hogy megszólítsam, és arról faggassam, mi a baja. Ezek a szavak nem érnek el hozzá, ő most a saját harcát vívja. Istenem, melyik a fájdalmasabb? Amikor azért sírunk, mert szeretnénk valamit, vagy amikor nem tudjuk, mit akarunk? Most csak egyetlen dolog biztos: ha a szavakat, amik bennem vannak, kimondtam volna, akkor se tudtam volna megállítani a könnyeit.Fájdalmas látni egyik szerettünk szenvedését. Borzasztó. Főleg, ha tudod, hogy most nem segíthetsz rajta. Hogy saját magát kell megnyugtatnia. Hogy látod rajta, hogy megbékíthetetlen. Saját csatáját vívja, amibe te nem szólhatsz bele. Fáj a könnyeit látni, de nem tehetünk semmit. Párszor velem is megesett ez. Ilyenkor csak át kell karolni, és a fülébe suttogni: -nincs semmi baj. Nem vagy egyedül.
Kicsi koromban soha nem értettem, mi a jó az óriáskerekekben. Lassúak és magasra mennek, ennyi. Egy kör után eluntam az egészet. Sokkal jobban érdekeltek az izgalmas dolgok, mint a hullámvasutak vagy az óriás vízi csúszdák. De most azt hiszem, most már talán értem: az óriáskerekek arra valók, hogy lassan, csak szép lassan átússzunk az égen azzal, akit szeretünk, és közben talán néha beszélgessünk.Ezt igazából csak azért tettem ide, mert az animében nagyon megtetszett az a jelenet amikor ezt a mondatot mondták. Mindenki a szerelmével került egy kabinba. Volt, akik nem szóltak egy szót sem egymáshoz, mert a fiú nem szerette a lányt, csak barátként, a lány pedig szerelmes volt a fiúba, és a fiú erről tudott. De nem szóltak egymáshoz...
~Naruto~
Lehetőséget kaptál, hogy tanulj a hibáidból, ami ritka madár. És ugyebár, vagy tanulsz a múltból, vagy újra átéled.
Én teljes mértékben ezt vallom. A sorstól kapsz esélyt mindig, hogy a hibáidat, amiket elkövetsz kijavíthasd! És ezt csakis azért teszi, hogy neked jobb legyen. De ha nem tanultál abból a rosszból ami a hibát követte, akkor addig fog ismétlődni a hibád életed során, amíg nem hozod helyre a dolgokat.
Már az a tudat, hogy valaki a közelünkben van és figyel ránk, önmagában már ez is erőssé tesz bennünket.
Nálam ez teljesen így van. Egyedül az ember, semmit sem ér. De ha ott vannak kíváncsi tekintetek, mindegy hogy ki, aki nem úgy áll hozzád, hogy úgysem fog sikerülni, akkor a társaság gondolatától máris megszedem magam, és próbálok teljesíteni. Ki kell tartani a másik mellett, nincs mese :D
Amikor egy személynek van valami értékes, amit megvédjen, akkor válik igazán erőssé.
Edért ölni tudnék, vagy megküzdeni egy oroszlánnal, v. bármivel. Kell ennél több magyarázat?
Ha valaki árt neked, akkor gyűlöletet érzel iránta. És ha te ártasz valakinek, akkor a saját keserűségeddel és bűntudatoddal is szembe kell nézned. De mivel ismerjük ezt a kínt, megpróbálunk kedvesen viselkedni egymással. Ez tesz minket emberré. Ezen érzések megismerése
által nőhetünk fel.
Tinédzser és gyermek korban az adok kapok volt az alapelv általában. A "bosszúállás". De egy idő után az átcsap egyfajta önsanyargatásba, ami tényleg nem kellemes érzés. Nekem sosem volt bár célom az, hogy ártsak valakinek, gyerekkoromban mégis, hogy felvágjak megtettem. Kezdek felnőtt lenni. Még messze állok tőle, de elkezdtem ezt az utat. És mostmár ott tartok, hogy senkinek sem akarok rosszat, kivéve ha megérdemli. Ha pedig kedvesen viselkedek valakivel, akkor az elégedettség érzése jár át rajtam, ami meglehetősen fantasztikus érzés. Lehet számító lennék?
Ha megvágod magad, folyhat a véred és biztosan érzed a kínt. De ahogy telik az idő, a seb beheged és a fájdalom megszűnik. Sőt, ha gyógyszert teszel rá, akkor még gyorsabban elmúlik. Az az igazán borzasztó seb, amely a szívedet éri, mert az nagyon lassan és nehezen gyógyul be. A bőrödön és a szíveden ejtett sebek nem sokban különböznek, de amíg a vérző ujjadat bekötöd, a szívedet nem tudod, és sohasem lesz a régi azután, hogy megsérült. Azért ne félj! Létezik gyógyír, amely segít helyre hozni az összetört szívet, de ez a gyógyulás nagyon összetett és csak más adhatja meg neked, egyedül nem hat. Az összetört szív csak egyre vágyik, méghozzá a szeretetre.
Idéznék a what a wonderfull world (vagy hogy kell leírni xD) számból, ami nagyon is szép:
" Ha szomjas a szív, akkor se félj,Szerelmet olthat, új szenvedély"De nem csak a szerelemben lehet sebeket szerezni. Egy barátság, ami már az utolsókat nyögi ugyanannyira fájhat, ha nem jobban, mintha szakítasz azzal, akivel együtt voltál. És ha nem áll melletted senki sem, ha nincs aki vigaszt nyújtson, és biztosítson afelől, hogy nem vagy egyedül, az a seb sosem fog begyógyulni. És a vér....ömleni fog belőle.
Az erő, hogy hiszel önmagadban. Ez a kulcs, mely megváltoztatja a sorsot.
Tényleg erő kell, hogy higgy magadban. És nem könnyű megszerezni ezt az erőt, mert először is meg kell ismerned saját magad. Aztán elfogadnod magad olyannak, amilyen vagy. És ha ez megvan, akkor léphetsz, hogy valóra válthasd álmaidat!
~Bleach~
A legfontosabb képessége egy harcosnak nem az ereje, hanem a szív, ami féli a harcot. A harctól való félelem miatt vagy képes kardot ragadni és harcolni azokkal, akik ugyancsak félnek a harctól.
Hogy ezt ide betettem eléggé prózai okai voltak. Nem gondoltam igazán bele, csak elképzeltem azt, hogy van rengeteg ember, aki ugyanúgy félhet egy dologtól, mint te, mégis ő is kiáll harcolni. És hát a tudat, hogy nem egyedül vagy azzal a problémával a világon szerintem valamennyire erőt ad...nem?
Akkor nincs félelem, ha valaki várja, hogy elárulják. Az igazán borzalmas az, amikor az árulás váratlanul jön.
Nem tudom árulás volt e, vagy sem. Vártam, hogy Stella majd a pasiját választja, helyettem. Hogy nem fog utánajárni mégis mi volt a bajom. Ám azt nem vártam, hogy Timmy is a pasiját fogja választani helyettem. Váratlanul ért, és sokkal jobban fájt, mint Stella.
Kérlek, mosolyogj! Ahol nem süt a nap, ott mindenki elszomorodik.
Szeretem látni ahogy mosolyogsz! Szeretem látni, hogy boldog vagy! Én is boldogabb vagyok, ha mosolyogsz, és jó a kedved ♥ Szeretlek.
Az átlagos embert bámulatba ejti a tökéletesség, és próbálja elérni. De mi értelme van elérni a tökéletességet? Nincs semmi értelme... ha valami tökéletes, már nem marad semmi. Már nem lehet semmit kitalálni. Nem marad arra lehetőség, hogy az ember további tudást vagy képességeket kapjon.
Ha mindent tudsz, nem lesz már olyan dolog, amit megtanulhatnál. Az életed akkor már véget kell, hogy érjen, hiszen... az élethez a tapasztalás hozzátartozik, ugyanúgy, mint a levegő, vagy a víz.
A felejtés a végső halál.
Ha valami az érdektelenségbe merül, az szerintem sokkal rosszabb, mintha az utálatba süllyedne. Mivel az utálattal érzel még valamit a másik iránt. De ha neked már mindegy az, hogy él e- vagy hal-e akkor szerintem...onnan már nincs vissza út. Nem lehet visszahozni azt a kapcsolatot, eseményt az életbe. És egyébként is, ha meghal valaki, akkor a szeretteiben az emléke tovább él. De ha... eltűnnek a szerettei, és el lesz felejtve, akkor az lesz a Végső halál.
Ha a halál tényleg nem a vég, (...) lehet hogy nem akkor találkoztunk legelőször. Talán már sokkal korábban ismertük egymást. Nem tudom biztosan, de azt hiszem, hogyha egyszer egy kötelék megköttetik, akkor az sohasem tűnik el.
Hiszek abban, hogy több életünk van, és hogy minden emberrel mindig találkoztunk, minden életben, de persze nem emlékszünk rá. Ezt csak ezért tettem ki X)
Bárcsak volna öt életem! Akkor öt különböző városban születhetnék, és öt emberöltőnyi ételt ehetnék, és ötféle karrierem lehetne, és ötször szeretnék bele ugyanabba a férfiba.
Tényleg szeretnék több életet. Az egyikben azt csinálnám csak, amit szeretek, a másikban a kötelességemnek megfelelően élnék, etc... De több szerelem nem kell. Csak ez az egy, ami most van. Számomra ez a tökéletes szerelem.
Ha félsz a vereségtől, akkor légy erősebb. Ha félsz attól, hogy a barátaidat nem tudod megvédeni, akkor légy erősebb és esküdj, hogy megvéded őket! Ha félsz a benned élő Hollow-tól, akkor légy olyan erős, hogy szét tudd zúzni! Még akkor is, ha senkiben nem bízol... húzd ki magad és kiáltsd!
Ismerd meg önmagad, és fejleszd! Állíts magad elé különféle akadályokat, amiket ha átugrassz, akkor megnőhet tőlük az önbizalmad! Én ezt szeretném csinálni. Meg kell erőltetnem magam, hogy erősebb legyek!! Hogy elérjem a céljaimat! Hogy legyőzzem a bennem élő szörnyeket!! Hogy megvédjem azt, aki fontos nekem..
Félünk attól, ami alaktalan, de ugyanezért tiszteljük is.
Nem tudom xD Szellemek, érzések, lélek...ezekre gondolok...
A szívünk nem a testünkben van. Amikor gondolkodunk valamin, és törődünk valakivel, olyankor születik meg a szívünk. Ha egyedül lennél az egész világon, akkor sehol se lenne szíved. A barátainkra bízzuk a szívünket. Ha a barátaidra bízod, bennük tovább fog élni.
Nyílván itt nem a fizikai belsőségünkre gondol :P.
~Fullmetal Alchemist~
Ami kétségeket ad az embereknek, hogy ne legyenek dicsekvők, az az igazság.
Nincs jobb tudás a tapasztalatnál.
Ezt akkor verték a fejembe -vagyis inkább saját magam vertem a fejembe- amikor felköltöztem Pestre, majd vissza. Nem voltam felkészült az önálló életre, nem álltam készen. De belevetettem magam. Mostmár tudom, hogy nem lehet alapozás nélkül semmit sem elkezdeni. Azelőtt mondták nekem, hogy nem lesz ez így jó, etc. de én csak mentem a saját fejem után. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez tényleg így van. Azóta tudom, és nem ütheti semmi sem ki az agyamból ezt az infót, sem a többi hibámat, amiből tanultam.
Boldog mindig az lehet, aki hajlandó megdolgozni érte.
Boldogság nem eshet senki ölébe. Nekem sem esett. Igenis a sarkunkra kell állni, és el kell határozni, hogy jobb szemmel fogunk a jövőbe és a holnapba tekinteni! Hosszú, kínkeserves út ez is -bár mind inkább nehéznek nevezném- de megéri. Ide egy japán mondást illesztenék be (igen idézet az idézetre de na. Ezt én tényleg vallom és próbálok eszerint élni): Ha kint esik az eső, nevess! Mert ha sírsz miatta attól még ugyanúgy fog esni.
Amikor egy olyan életet élsz, ami álmokra épül, félő, hogy a múlt feledésbe merül, miközben hasztalan rohansz a cél felé. S ha egy pillanatra megállsz, megrémülsz. Eltévedtél.
TAVALYI ÉV. TAVALYI ÉV. TAVALYI ÉV.
Álmokra építettem azt, hogy majd én Pestre költözök, és nekem milyen fantasztikus világ lesz ott! A máskor racionálisan gondolkodó énem teljesen elveszett. Csak hajtottam az álmom felé, nem törődve azzal, hogy mi lenne az ésszerű. És mikor eljött az idő, hogy nem bírom eltartani magam megálltam, és tényleg megrémültem. Mit csináljak most? Merre menjek? Nem volt más tervem. Eltévedtem. És sírtam, és nem akartam elfogadni, és kerestem a kiutat, hátha van. És csak sokára találtam meg. Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem keverem össze az álomvilágot a valósággal ennyire!
~Trigun~
Volt egy álmom, Rem, ahol minden, még az emberek szíve is olyan száraz volt. Ahogy figyeltem őket messziről, arra gondoltam, miért élnek? Mi ösztönzi őket, hogy reggelenként felkeljenek? Próbáltam rájönni, hogy mi az, amiért egyáltalán lélegzenek...
Én sem értem, hogy azok, akik minden nap ugyanazt a monoton munkát végzik, és ugyanazt az életet élik, mégis miért élnek? Nem az a lényeg, hogy tapasztaljunk? Hogy felfedezzünk? Hogy érezzünk, szeressünk, sírjunk, és nevessünk? Ez az élet alapja! És akiből ezek a vágyak, és érzelmek kivesztek, azok...mi végre élnek még?
Az életben való kapaszkodás jellemez minden élőlényt.
Élni akarok én is. Ennyi. Aki nem akar, az haljon meg. Kell a hely a többieknek, akik úgy szint szeretnének élni! A sok beteg ember, aki kapaszkodik minden fájdalom ellenére az életbe....megkaphatná azoknak az öngyilkos egészséges emberek életét, akiknek túl terhes volt ez a világ.
A kincs, melyet halálig őriznek: a tisztelet.
A tisztelet szerintem tényleg hatalmas kincs!! Nem lehet kikényszeríteni, csak kiérdemelni. És jól esik, ha valaki tisztel. Ha valakit tényleg tisztelek, akkor azt halálom napjáig fogom! És próbálok úgy élni, hogy ha csak egy emberből is, de válthassak ki egy ilyen érzést!
Az élet problémák megszakíthatatlan láncolata. Egyre bonyolultabbak, a döntések egyre nehezebbek, és mindig van egy határidő.
Ez így van. Ahogy növök én is fel, egyre több, és nehezebb gonddal találom szembe magam, amiket meg kell oldanom. De ha ez sikerül, akkor bizony hatalmas elégedettség tölt el, ami kellemes :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése