Ma jön Ed ^^

Hepaj meg abajkodás lesz egééész héten :D (az abajkodásra kiírt nekem egy olyan találatot., hogy devajkodás xD)

Mivel itt van nemsokára a Halloween -amit Eddel töltök X) - itt egy kis vidi ráhangolódásra, és igazából jó lenne vmi halloweenes tökös dizi is de az a gáz, hogy most aztán tényleg abszolute nincs gép, mivel Zsolti drága volt olyan kedves ember, hogy szerelőhöz vigye. Oké , örülök neki, nem mondom, hogy nem. CSAK ÍGY MOSTMÁR CSAK A TELÓMON LÉVŐ WIFIS SZARRAL vagyok kénytelen kiélni  net iránti vágyamat. Pedig olyan sok mindent csinálnék szívem szerint T_T!!

Hollyshit T_T...

Most amúgy irodai alkalmazás órám van, és szét unom az agyam, és épp ebben a pillanatban jött be Sanyi, aki az osztályfőnökünk..
JAJ EXCEL!!! t___t

HM ,... akk amiről mindenképp írni akarok az az, hogy -nevezzük nevén a gyereket- Ryo (ha olvasod akkor igen, most megszólítalak) nagyon idegesít.
A viselkedésével.
Hogy ezt tette velünk.
Nem velem, mert az a kisebb baj - bár igen, bevallom nagyon fájt, hogy ismét kurvára megszűnt közöttünk a kapcsolat-  de a nagyobb az az, hogy olyan embert bántott aki nekem mindennél és mindenkinél fontosabb.
Oké, valszeg nem önszántából - bár ki tudja, én ezt a Ryo-t már kurvára nem ismerem, mintha egy baszott idegen lenne- de akkor is bántotta. És Ednek fáj. És én nem akarom, hogy Ednek fájjon. Kurvára nem!
És nem tudom mi a faszért kellett ezt csinálni, nem értem miért nem lehet megérteni, hogy valakiknek fontos és kell a barátsága.
és most ekeresztül szólítalak meg TÉGED RYO mivel te sem vetted még arra sem a fáradságot, hogy nekem írj egy kurva üzenetet facebookon vagy valamit, hogy bazdmeg magad te köcsög, kurvára nem fogok innentől írni neked, mert fontosabb lettek a "csajos dolgaim meg új barcsik meg a testem meg a saját karrierem meg ilyesmi cuksiságok". És igen, ezzel minősítettelek.
Bezony ám.
De ha esssetleg szeretnéd, hogy személyesen is elmondjam én megteszem, csak méltass annyira, hogy rámírsz. Mert nem én húztam el a picsába, hanem TE!
És szarul esett. És szarul esik most is. Csak tudod az a szar te gyökér, hogy észre se veszed, hogy mekkora sebeket és károkat hagysz magad után a kis játékaiddal meg szórakozásoddal.

Remélem kuuuurvaboldog leszel ha minden 3. pasi meg fog dugni, lesz 8 nyelvvizsgád 7 diplomád, vmi fasza munkád, és mégis baszottul egyedül leszel felszínes barátokkal akik otthagynak majd a z út szélén mert fontosabb lesz nekik a letört körmük.

Utállak.
Pedig nagyon szerettelek.

PS.: MEGÜTLEK HA ED MEGINT SZOMORÚ LESZ MIATTAD! SZÓVAL NE TALÁLKOZZUNK!!

Neked adnám mindenemet te tök!
Szeretlek

Vita

Nem szeretem.
Utálom.
És inkább kerülöm.
Főleg ha Vele kell vitáznom.
Úgy hogy a vita kialakítója egy... semmiség.
Legalábbis szerintem.
Nem akarom...
Szeretem.
Mindennél jobban.
Féltem.
Meg akarom védeni.
Nem bántani.
De most... nem értem.
Mit vétettem?

Ajándék

Most kérlek alássan benneteket Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán duettjét az ajándékot hallgatom.
Olyan nyálas, hogy már jó XD!
És rám lett parancsolva, hogy blogoljak, de gondolom már mindenki - az a 2 v. MAX 3 ember aki olvassa a blogom - kurvára unja hogy folyton Edről áradozok, meg nyáladzok, meg rajongok, szóval... most ... nem nem fogom ebből kizárni xD. Leszarom! Én blogom!

Naszóval...
Várom a karácsonyt, és az az előtti időszakot - persze suli nélkül, mert hóban iszonyat suliba menni -_-".
Várom, hogy hulljon a hó - v. 3x max! - várom, hogy a főtéren megint kirakodás legyen, hogy minden karácsonyi díszkivilágítva legyen (ú de értelmes ez a szóösszetétel XD) várom hogy a forralt bor, a kalács és a kenyérlángos illata betöltse a Főteret, miközben karácsonyi zene szól a hangszórókból. Ezt már nagyon várom.
És az esti kivilágítást! Azt is nagyon XP!!!
És Eddel akarok sétálni a Főtéren akkor (TESSÉK ITT VAN XD ... MEGINT ED! XD).
Hmm.... nos várom. Aztán a karácsonyi ajándékvásárlást, csomagolást, ajándék kapást, és...igazából szeretem a családomat tényleg, meg jó velük karácsonyozni, de végre Eddel akarok T_T (MÉG EGYSZER! Mostmár számolni fogom..xD).
A... a kis lakásunkban a jó melegben kettesben *sigh* olyan jó lenne...


És... ahogy hallgatom most a karácsonyi számokat (igen azt teszem épp! xD) egyre jobban hiányzik Stella... És kicsit el is szorul emiatt a torkom. Hiányzik.
Mert karácsonytájt ált. vele vásárolok be, ő van itt szentestén, együtt díszítettük fel a fát, terítettünk meg, ha jött Jackpoint v. a többiek együtt beszéltük ki őket, néztük a Showder klubot röhögve, megbeszéltük melyik ajándék tetszik és melyik nem.
És hiányzik az, hogy karácsony előtt mindig bementünk a másikhoz, és mondtuk, hogy: " Most észrevétlenül megkérdezlek téged afelől, hogy mit szeretnél karácsonyra". Mivel anya mindig megkért minket, hogy puhatoljuk ki mit szeretne a másik. És mindig konkrétan megkérdeztük kiskorunk óta.
És.... most... annyira rossz.... hiányzik...
Nagyon hiányzik.

Gyerekkorunk óta együtt töltöttük a karácsonyt... és... most... mint két idegen. Fáj rendesen. Én... szeretnék vele találkozni nagyon is. És megbeszélni, de ő úgy ír, mintha ez valamiféle kötelező dolog lenne. Nem tudom, nem is akarom tudni és érteni csak vissza akarom kapni a barátomat.

Most ezt szeretném.

De mosolyt erőltetek az arcomra, hogy ne tűnjek gyengének, vagy sebezhetőnek. Muszáj vagyok... és hidegnek lenni, de.... ha nem lát senki....*elfordul*mindegy...

Utánaolvastam...

.... az ínhüvelygyulladásnak. Ha nem akarom, hogy folyton visszatérjen ez a szar, akkor orvoshoz KELL! mennem, aki vagy valamiféle gélt ír ki, vagy sínbe egyéb rögzítő szarba teszi a kezem, hogy pihenjen.
Remek.
Holnap úgy néz ki, be kellene néznem a Kenézybe.
Egyre jobban fáj.
Már a ceruzát tartani is fáj, a gépelést meg eléggé nyakatekert módon végzem jelenleg. Hát nem tudom. Pedig a héten még írnom kéne gazdaságból, jogból, op.rendszerből, és szövegszerkesztésből.... De nem hinném, hogy bármi is lesz belőle. Mindenesetre az lesz, hogy mivel kettő órára kell bemennem a suliba, így majd a 11órással behúzok Debibe, hogy még ha sorban is kell állnom - ami 120%-os - akkor se késsek, meg még ki is tudjam aludni magam XD
Fáj.
Szar.
És már este is fáj ha pihen....:s

És hiányzik Ed! XD És ez szarabb milliószor mint ez a fájdalom *sigh*
Kincsem gyere ide, hozd a cicákat is, a gazdájuk már hiányolja őket T_T ♥

Zenebona~

Hm...
Most hallgattam két számot. Mind a kettő az egy évvel ezelőtti "események" kereszttüzében  volt hallható a fejemben. Nagyjából 1 évvel ezelőtt hallgattam ezeket ._. És most is elszorul a torkom ha rágondolok mit éreztem akkor :

Beyonce - Why don't you love me?

Edda - Mert így volt jó.
Ha a dalt nem is hallgatjátok meg, a szöveget olvassátok el ha érdekel mi járhatott akkor a fejemben.
Az Eddásnál fuh.... nos az egy rövid történet. Ugyebár akkor volt az, hogy Ed meg én még nm voltunk együtt, de felhívtam Edet még akkor az Oktogon melletti lakásba, hogy igyunk. - vagyis nem így indult az este, de ivás lett belőle. *sigh, és megkaparja a torkát, mert közben azt a számot hallgatja, és szorul a torka*
Nos, öhm és akkor történtek Egy S Mások... ._. és én nagyon örültem neki, de másnap meg... nem hittem el, hogy hogy lehetek ekkora egy fasz, mivel meg voltam győződve, hogy vége, roló, ennyi volt a barátságunk, elbasztam mindent!!! És sírtam...és egyedül voltam és végig ezt az egy számot hallgattam.  Az Eddát. És megtanultam kívülről a szövegét és nemtom... csak rábukkantam.... Laci gépén. Nemtudom miért....de...áh... *letörli a kicsöppenő könnyeket* nagyon szar érzés volt.....szóval...nem tudom... hallgassátok. És akkor megértitek.
http://www.youtube.com/watch?v=9AiMxuv1N40

Szösszenet

fMinden kedves idetévedő figyelmét felhívnám az új oldalamra -blogomra- amiben sorra veszem, és kiposztolom az eddig megírt -és gépen lévő fanfictionokat, animékkel kapcsolatos dolgaimat:
www.meinefanfictions.blogspot.com

Najáú szóval most írok valamicskét. Fáj a fejem. És fáj a kezem. Ez utóbbi már 3hete. Ínhüvelygyulladás. A túlzásba vitt rajz /or írás, bár sztem ink a rajz a ludas. Most ott tartok, hogy fáj kézbe venni a tollat/ceruzát/bármit. És eddig igen makacsul ellenálltam, de most úgy döntöttem, hogy csak akkor írok ha muszáj. És nincs rajz. Min.1hétig! Max jobb kézzel. Hogy hogy fogom kibírni, nem tudom....:/

Holnap reggel kelek háromnegyed7kor, mert háromnegyed 8ra az Új Városházán kell lennem, a személyimet elintézni yippi -_-...aztán egy fantasztikus angol óra -angol dogával egybefűzve... Én rühellem azt a tanárt ... IS! A másik akit ki nem állhatok, és megvetek és húzzon a faszomba az ÉRIKÁÁ... Mindenki utálja az a vörös fejét és az óráin eléggé vidul tőle az emberek arca ahogy írosgálunk róla face-n XD..Na egen a kedvesség határtalan... :P
Akkor aztán van egy lyukasórám, fasz tudja mit fogok baszni magammal, valszeg Pistivel meg Imivel leszek. Ők a Böszörményi 4es fogat két "résztvevője" XD(és azért írom le, ha essetleg évek múltán visszatérnék ide, elolvasgatni a dolgokat akkor remélhetőleg ne merüljön semmi feledésbe X) ). Hát Pisti humorjait nagyon bírom. Olyan kurvaszarkasztikus csávó...xD és az oan jó!Imi meg...veszi a poént...v.nemtom. ÁLt alszik..xD Na m1 OAO!!!
Holnap rem jön végre Győző meg Anita, meg Attila, mert elég unalmas így nélkülük...x_X

Nos Sanyi óráján írunk a Hardware-kből....igen...első doga és én jóformán SEMMIT sem tudok. A buszrendszert most olvastam át. Istenem segíts, hogy ne bukjak meg!!
Aztán meg nemtom. Hnap Zsolti indul hajnalban vmi céges partyra a Dunántúlra...aki megteheti >_> Rem elenged majd Sanyi előbb minket.

ÓÓÓ ÉS NAGYON HIDEG VAN!!!! Reggel -7° volt X___x azthittem odafagyok a buszmegállóba :s!

Hm... jövhéten pénteken kezdődik az őszi szünet :) és remélem a kis drágámat elengedik hogy itt töltsön egy hetet! És mivel úgy néz ki, megérkezik a fogyikártyája, ennek egyre nagyobb és nagyobb az esélye *o*!! És mamámnál lennénk, mert Zsolti az 5E Ft fejében SEM hinném, hogy megengedné, hogy itt lehessen ._. köcsög geci fújdeutálom >@!!!!!!

Hmm...Holnapra rem Sanyi megnézte az irodai alk. dogánkat... meg szerdára Feri a hálózatszerelést...
Ja és anyu mondta, hogy valszeg el tudja intézni, hogy a 40napos nyári gyakorlatomat az ő cégénél, az egyik rendszergazda mellett tölthessem el ^^ yay! Persze ingyen melóért -_-"

Hmm...nos nem tudom mit írhatnék még....fáj. Egyre jobban...:s Mégha Ed itt lenne sztem nem is nyávognék XDDD Elterelné a gondolataimat *sigh*de...messze van...még mindig...
de már nem sokáig HÁHÁ : D *önelégült vigyor*

És....I WIN!!! MUHAHAHAA xD ezt nektek Alphonse-ok, és Royok*bemutat* najó neeem O__O Mert tök rendesek igazából meg aranyosak :)mármint az Alphonse-ok. A Royok meg egy utolsó köcsög *bíííííííííííííííp* De akkis én győztem XDD enyém ED! ENYÉM A FŐDÍJ !!! *kezdene bekattanni?*

~fél órával később~

*megköszörüli a torkát, ami a sok ördögi nevetéstől teljesen kiszáradt*Ezt a kis közbejátszást ne is vegyétek figyelembe *zavart nevetés, és legyez* De...akkor is.....ED AZ ENYÉM!!! AZ ÉN DRÁGÁM!! KITAPOSOM A BELED HA LE AKAROD NYÚLNI!! ÉN fdlkbndx....* jönnek a fehérruhás emberek, befogják a száját, és elviszik egy boldog szanatórium területére XD*

Fatal Error....
A program nem válaszol.....

Stella...

Szia!

Na csak a tisztánlátás végett -és hogy lerendezzem magamban is végre ezt a dolgot- meg mert nekem még fontos ez a kötelék akárhogy is. Ez az utolsó levelem amit írok, ha nem válaszolsz rá, vagy ha azt írod,h.hagyjalak békén etc. Mert ha így van, akk. tudomásul veszem, hogy neked már nem jelent semmit ez az egész kettőnk között, és így majd nem látom értelmét a további "aggodalomnak".

Szóval most elmondom az álláspontomat, hogy mi van bennem. Ha érdekel...az jó ha leszarod akk ez van, ne olvasd tovább.

Engem nem érdekel hogy Sayeddel jársz. Járjatok, legyél vele boldog. Egy szóval nem mondtam, hogy szakíts vele, vagy hogy nehogy tovább járj azzal az emberrel. Én csak féltelek téged. És ugyanúgy ahogy te sem nézted jó szemmel hogy Timivel járok, úgy most én sem nézem annyira jó szemmel hogy vele vagy. De persze, nem ismerhetem őt, így nem is fogok véleményt alkotni róla. Egyszerűen csak féltettelek/féltelek. És igen, tudom, hogy meg tudod magad védeni, és hogy nem vagy hülye, hogy észrevedd ki az aki melletted áll és ki az aki nem. Féltelek. Ennyi. Nem szapultam előtted Sayedet egy szóval se, igaz más előtt se sűrűn, nem is mondtam soha, hogy válassz közte és köztem.
Na ez az amiért te most -elméletileg -haragszol rám. Mert nem fogadom őt el.
Figyelj... még mindig úgy vok vele, hogy legyél vele boldog. Kész. Nem örülök neki de na, nem az én dolgom, tudom, csak mint (volt???)barátod mondom.

Akkor az, amiért én "haragudtam" (bár inkább szomorú voltam). Hogy nem kerestél. De nem újkeletű volt ez a dolog, egyáltalán nem. Néha úgy éreztem, hogy egyáltalán nem érdekellek, és hogy felőled meg is dögölhetek, míg te az új cimboráiddal vagy. Ha én nem kerestelek te se engem, és kíváncsi voltam, hogy ha nem szólunk, hogy találkozzunk akkor te mikor fogsz...
Hát ez nem történt meg.
És ezért nem szóltam hozzád.

És vártam tudod, hogy mikor fogod megkérdezni, hogy mi a bajom.. és vártam és vártam, de te megharagudtál rám, én meg nem értettem, hogy most mi a fasz van. És akkor jöttél, hogy mert neked nem mondtam el semmit, miközben pl Frunak, v. Zsoltinak igen.
Nekik azért mondtam el a dolgokat, mert kérdezték. Nem azért mert ki akarom kiabálni a bajaimat rajtad kívül mindenkinek (tudod, hogy nem vagyok olyan sztem). Mert ha odaálltál volna elém -még ha csak azzal is, hogy- mi van veled bazdmeg, mi a bajod? annak is örültem vna esküszöm. De nem...
Úgy éreztem, hogy nem vagyok neked annyira fontos, hogy félredobd a saját büszkeséged, és elém állj, és megkérdezd mi a baj. És ez fáj, és még most is fáj.

Látom jól el vagy, aminek örülök, és gratulálok, hogy ara lettél.

Lehet, hogy fintorral az arcodon fogod ezt végigolvasni, vagy végig sem olvasod csak megy a kukába, de.... nekem még mindig számítasz.
Akármi volt, nekem a habszerintim maradsz. És szeretlek téged, és féltelek, és örülök, hogy boldog vagy, tényleg. És szeretném ha rendeződnének a dolgok, bár nem tudom benned mi van, majd.. ha gondolod leírhatod.

De bennem ezek voltak a tüskék. Nem tudom benned mik azok. És jó lenne megbeszélni, vagy kiírni mit bánom én. Nem esedezem én itt semmiért, csak ha te is mutatsz afelé hajlandóságot, hogy béküljünk, akkor tudd, hogy hajlok efelé.

Nos, ezennel zárom soraimat. És... nem tudom mit írhatnék még végszónak.
Talán egy viszlátot.














Ezt írtam Stellának.... egy végszóként vagy egy kezdésként. Nem tudom mi lesz. De az már biztos, hogy szívdobogva fogom konstatálni, ha ez lesz: Inbox (1)

5 centimeters per second

Na halika!

Mivel a jó lélek most nem bír rávinni, hogy hálózat-szerelés órára járjak, ezért gondoltam írogatok ide valamicskét :D
Épp Ednél vagyok, és dúl a love.
Igen love.
Nagybetűs LOVE!
Jó leírni
Naxal khm.... pénteken jöttem, otthon mikor felszálltam majd' meggyulladtam, mikor  itt Bpesten leszálltam  meg fáztam- és az eső is rákezdett fene a jó édes kur....>_>
Na m1, ettünk KFC-s kaját, meg jött Mello is, aztán vettünk PockyyyT!:D Mandulásat meg sima csokisat húú finom volt :3!
Aztán go home, aztán nemtom mit csinltunkxD Jóformán sztem semmit, mert másnap COON! Be voltunk zsongva rendesen... én itthon kifestettem magam, hát mondanom sem kell,hogy miért mentem kendővel a fejemen, mikor az arcom inkább hasonlított egy élőhalottéra, mint egy élő emberére....
Hát így meg összetéveszthettek volna egy buckalakóval... Elég gáz volt, de mindegy, mert hamarosan odaértünk :D
És elég hamar elment a nap :s Jaj fotózkodtunk -vis én nem, nem volt hozzá affinitásom (bár mostanában egyáltalán nincs hozzá...hn...>_> fogyóznom kéne de sürgősen)- meg meg mászkáltunk, és rólunk is csináltak fotókat, meg meg nemtudom O_O' röhögtünk sokat, néztünk cp-seket akiknek nagyon cool cuccuk volt.
Taltunk anitakival meg azzal a Gábor Zsófival v. ki a f.szommal hát...előben mégdurvábbak el kell mondanom x""D. És Anitaki apja olyan volt, mint vmi csöves .O. nem értettem mit keres ott egy csöves, de mikor mondta neki Antiaki,h. "APU" akk megvilágosodtam, és majdnem szétröhögtem az agyam!
Kaijival is taltunk meg Hanával, és Kaijit alig ismertem fel ami durrrva Oo Jó cp-je volt mondjuk az tuti :D
Akkor Temééket is láttuk, meg odamentünk köszönni, hmm aztán meg majd megfagytunk és én nem láttam SZZZZZZZZP....xD Pedig akartam :s
De... Edék vagy 2x v. 3x el is húztak mellőlünk és csak..bejelnetették,h. mennek...hát nem esett vmi faszántosan...főleg,h. Barüvel kellett végigülnöm az előadásokat meg minden istennyilát...és kérdeztem tőle,h. nem megyünk e el vmerre mászkálni, ő meg baszott jönni. És ez is levitte a kedvem.
Meg a fejem is fájt.
Szóval...kb. 2 órahosszáig úgy voltam vele,h. kurvára szar a kedvem meg hogy mindjárt fejbelövöm magam meg Barüt is (vis... először Barüt XD)

Ezidő alatt néztünk 5centimeter per second-ot...
Rázott a hideg a képi világától, és a történettől is - igaz angol felirat volt hozzá, de a kép miatt meg egy két mondat amit össze tudtam rakni amiatt értettem nagyjából. Gyönyörű szerintem. Elképesztő. És végtelenül egyszerű, de szerintem ez adja a nagyságát. Ez az egyszerűség.

Hát mit mondhatnék róla? Arról szól, hogy egy fiú és egy lány mivel szüleik másik városba mennek a munka miatt elszakadnak egymástól, de tartják a kapcsolatot kitartóan. A fiú meg is látogatja a lányt, vonatozik rengeteget de rossz helyre száll át, így csak késő este ér oda, de a lány ott várja őt rendületlenül. Aztán elcsattan az első csók.

Nem valami firleflancos helyen, se nem valami extra környezetben, mindössze a hóesésben valami nagy fa alatt. És... szerintem ez az egyszerűség az, ami igazán széppé teszi még ezt az apró emberi gesztust is.
Mert egy "mély" csókhoz nem kell valami hiperszuper hely, vagy sok pénz, vagy mit tudom én drága ruhák, jólfésült haj, etc. Ahhoz csak két ember kell, és hogy őrülten szeressék egymást. De persze ez csak az én véleményem.
Nos akkor a második történet, az már a magányos fiúról szól, aki nem kereste a lányt, és a lány sem őt. Mindig akart neki küldeni sms-t mindig megírta az sms-t de... sosem merte elküldeni.
És itt jön a képbe egy harmadik lány, aki mikor a fiú új városba költözött,. az iskolatársa lett. És persze egyből belezúgott. Sajnálom azt a lányt, nagyon is. Éjszakákon át sír amiatt a fiú miatt. És nagyon el szeretné mondani, de... mégsem teszi. Megtorpan, meghátrál. Nem tudni mi történt volna, ha nem teszi, de... szerintem jobb lett volna elmondania.
Bár... ez a félénkség ez is csak még emberibbé és sablontalanabbá teszi a történetet.

Az utolsó történet a jelen korban játszódik, mikor már mindannyian felnőttek. A lány épp férjhez menni készül. A fiú pedig a munkába van temetkezve. És nem tudom ,hogy az a szemüveges lány esetleg a 3.szereplő a történetben? Aki hívogatja folyton a fiút. Na mindegy szóval a lényeg,hogy ugyanannál a kereszteződésnél találkoznak, mint annak idején, de a vonat elválasztja őket, és mire ismét láthatnák egymást, már egyikőjük sincs ott.

Szerintem elég megindító, és Barü, ha nem nézted még és olvasod ezt és még nem utálsz mert meg akartalak verni majd fejbelőni, akkor mondom,h: NÉZD MEG! XD

Hm hát a connak is vége lett, aztán meg hát nemtom. Igazából csak pocoltunk meg zabáltunk. Ed elment 2x suliba én meg addig nagyjából rendet pakoltam, meg tanulgattam -vis próbáltam x_x dehát..nehéz volt XD Ígyhát sztem a holnap reggeli vonatútra marad ez a feladat is.
Jaj igen! Ed kisírta Izuminál, hogy maradhassak azért vagyok még mindig itt.
Igazából ezalatt a 10hónap alatt egyre jobban Edbe szerettem. És mindinkább úgy érzem, hogy ő...Ő.
Khm szóval ezt így lehet gáz leírnom, tekintve,h. tudom,h. nem leszünk örökké együtt.
Na mindegy, ez csak egy érzés -ami egyre jobban és egyre sűrűbben temet maga alá annyira, hogy szinte már levegőt sem kapok., csak őt látom, és próbálom elképzelni a közös jövőnket.
Vele akarok élni.
Csak őt akarom.
Ő kell ahhoz, hogy az életem teljes, és boldog legyen. Csak ő. És sokszor érzem úgy, hogy esetleg nem vagyok elég jó neki. Nem érdekel, hogy mást mit mond, milyennek kéne lennem. De ha ő mondja... nos... nem tudom miért van ez, de próbálok megfelelni neki. Szeretném, ha a legtöbbet kapná. Ha a legjobb lenne neki. Mindent meg akarok adni neki, ami csak az erőmből telik, és még sokkal többet.
Nem akarom, hogy szomorú legyen.
Nem akarom, hogy bánkódjon valami miatt, vagy féljen. Szeretnék vele lenni mindig, és fogni a kezét ha szüksége van rám. Ápolni ha beteg, megvédeni ha valami bántja, megvigasztalni ha sír...
Telefon és a net annyira kevés, hogy az borzasztó. Egyre többet akarok belőle, nehezen viselem a hiányát, fojtogat a tudat mikor vele vagyok, hogy majd el kell válnunk, és alig látjuk majd egymást utána.

De lesz jobb is...

És most jógán vannak izumival, és csak ő jár a fejemben, és nem tudok már mit csinálni ezzel a dologgal, de inkább nem harcolok, és kimondom ahányszor csak eszembe jut, hogy SZERETEM.
Szeretem a mosolyát.
Szeretem a hangját.
Szeretem a szemét.
Szeretem ahogy rám néz.
Szeretem ahogy mesél.
Szeretem nézni miközben alszik.
Szeretem, látni, hogy boldog.
Szeretem a tudatot, hogy a világon van, és az enyém.
Csak az enyém....

Najó...nyáladzom. Leszarom. Más is.

Hm... most pedig valszeg képeket fogok szerkeszteni : )! Amúgy meg... boldog vagyok, mivel a suli jól megy, Eddel jól megvagyunk (ami van vita az is ált a távolság miatt van) anyuval is nagyjából jól kijövök, bár volt egy sötét hét...

Najó ezt még leírom de aztán kusshad nekem mert megígértem Ednek,h. megcsinem a képeket.
Naszáóval.

Zsolti nem tudom miért megint elkezdett rám pikkelni, és köcsögösködni., meg olyan flegmán, lekezelően és fölényeskedően beszélni, amitől folyton szorul a torkom és a sírás kerülget. És..a sírógörcs is rámjön, hiába akarok ellenállni, és úgy venni mintha semmi sem történt volna. Csak állok összegörnyedve a szobám közepén az öklömet harapva, hallgatom ahogy kint még mondja, mondja mondja, és közben pedig a könnyem folyik. Magamban pedig könyörgök neki, hogy hagyja abba. Csak.. ne szóljon hozzám. Csak.. ne vegye észre, hogy ott vagyok. Nem szólok vissza neki, nem ócsárolom, nem ellenkezek ha valamit kér, tényleg nem... csak... ne szóljon hozzám. Felejtsen el.
Nem hiszem, hogy valaha is megértené, hogy nekem ez mennyire fáj, és rosszul esik. De ha megérti is... akkor sem fogja különösebben érdekelni. Ő neki csak az a lényeg, hogy én ne járjak plusz kiadással. Az emberrel nem is törődik aki bennem van. Én csak egy felesleges költség vagyok neki gyerekkorom óta. Tudom jól. Akkor is tudtam, csak... valahogy sosem mertem, és nem is akartam bevallani magamnak. Mert azt akartam, hogy... hogy én kelljek. Hogy neki is kelljek. Hogy szeressen. Hogy büszke legyen rám. Hogy elismerjen mint a lányát... Ezt akartam.. Most meg már csak azt akarom, hogy felejtse el, hogy a világon vagyok. Nem kell apa. Többé nem. Akartam nagyon... annyira boldog lettem volna... annyira...
De... valami miatt nem lehetett.... Tettem volna valami rosszat?
Nem tudom.

Na visszakanyarodva, azt még elnéztem, hogy Zsolti így viselkedett velem (bár azért is fájt annyira mert előtte nagyon jól megvoltunk, aztán úgy szokott lenni, hogy egyik napról a másikra köcsög lesz és bunkózik velem, és kiutál)de... hogy anya is...
Alig szólt hozzám ha szólt is, mint valami kutyára... vagy még rosszabb. Úgy néztek rám, mint a véres rongyra. Mintha én lennék a család szégyene. Mintha én lennék az a kivülálló aki egyáltalán nem tartozik már bele ebbe az idillikus képbe, és házba. Mintha egy kolonc lennék, és ezt éreztették is rendesen.
Nincs munkám.
Ez a legnagyobb baj.
A legeslegnagyobb bajuk. Hogy nem hozok haza PÉNZT!!! UTÁLOM A PÉNZT!!
Aztán másnap suli előtt még letakarítottam a kocsit. De mindezt nem mosolyogva végeztem, ezért anyám felhívott, hogy ha valami nem tetszik, akkor el lehet költözni onnan. Mehetek.
Én pedig utazok a buszon, Győzővel, a torkom összeszorul bekönnyezek, és gyorsan kinézek az ablakon. HOGY MONDHAT ILYET?? A SAJÁT ANYÁM!! Annyira fájt... annyira feszített... alig bírtam visszafogni a könnyeimet. De muszáj volt, mert iskola, és Győző előtt mégsem sírhattam, pedig jól esett volna, de inkább arra gondoltam, hogy milyen jó lesz a suliban.
Igen imádok oda járni, imádom amiket tanulunk, és hogy egyre jobban értek a géphez -legalábbis magamhoz képest. Szeretem az osztálytársaimat, mivel hihetetlenül összetartó banda! Különösn kiemelném Anitát és Győzőt, akik nekem ott a "legek".
És akkor még ott van Attila meg TPG, meg Laci, akiket szintúgy bírok nagyon!
JaaaJ és most mondja a Győző, hogy hiányzok nekik, meg keresnek *könnyekig meghatódik* És hogy majd felvidítanak ha bajom van OMFG T__T KÖSZÖNÖM!!! IMÁDLAK TITEKET! OAN JÓ EMBEREK VAGYTOK!!!



Hát... mivel most pár barátocskám kihullt (pontosabban 2) de annyira fontosak,h. 400nak megfeleltek...az egyik néha ad magáról jelet a másik pedig ezt írta ki:

Bocsika azoktól akik utunkba álltak/állnak/fognak állni de sajnálattal közlöm h SEMMIT NEM BÁNTAM MEG és h nagyon boldogak vagyunk együtt és leszünk is életünk végéig a mostmár vőlegényemmel. szal feleslegesen ne erőlködjön a legjobb barátaim és akik szeretnek velünk vannak =)

nA No comm. *sigh* szóval mindegy most megyek majd még jelentkezek :)

Mindenkinek szerelemmel teli jóéjszakát!

1+1

Közben ezt érdemes hallgatni :D --> http://www.youtube.com/watch?v=UfCnLTsGgcQ 
Ezt a ficet ajánlanám Ednek. SOOK szeretettel  :)

Öt év.

Ennyi idő telt el azóta, hogy behívtak katonának, és hogy Edwardot utoljára láttam.

Kapcsolatainak, és eszének hála őt azzal bízták meg csupán, hogy Münchenben tevékenykedjen, és hogy itt segítsen a lakosságon, ahogy csak tud.

Két hónapja, hogy vége a háborúnak, és szerencsénkre a mi hadosztályunkat – amiből csak öten maradtak a hatszázból – hazaengedték, azzal a feltétellel, hogy soha többé még csak fegyverre se nézünk, és hogy minden pénzünket elveszik. Én készségesen belementem, és így történt meg az, hogy most ezen a zötyögős buszon döcögök hazafele.

Haza, ahol Edward vár.

Mosolygok a tudattól, és tovább nézem az elsuhanó tájat, ami teljesen megváltozott azóta, mióta utoljára itt jártam. Az épületek fele le van rombolva, a másik felét most építik újjá. Mindenfelé ácsok, kőművesek, asztalosok, és mezei önkéntesek segítenek újból felépíteni a szétbombázott várost. A torkom szorul el, és csak remélni tudom, hogy Neki nem esett semmi baja. Nem bírnám ki.

A buszút alatt sokan megbámulnak, egyesek hálásan rám mosolyognak, mások pedig lenézően, fintorogva elfordítják a fejüket. Nem hittem volna, hogy bárki is megvetne azért amit eddig értük csináltam. Nem én akartam katonáskodni, behívtak. Ezeknek az emberek még csak elképzelni sem tudják azt, amit én ott láttam, és átéltem. Mégis… ilyen lekezelően reagálnak ha meglátnak. De ez most mind nem tud meghatni, mert tudom, hogy pár percen belül megérkezek, és újra láthatom Edwardot!

A busz nyikorogva lefékez, én fogom a sapkámat, a fejembe húzom, mankómmal a hónom alatt elkezdek lebicegni a járműről. A kötés már át van vérezve, szinte mindenhol, csípnek, és égetnek a sebeim, a lábam iszonyatosan fáj, de most ez annyira nem tud érdekelni, hogy az már abnormális.

Miközben az utcákon bicegek, illetve „ugrálok” az emberek, főleg a gyerekek rémülten hátrálnak a közelemből, és nagy ívben kikerülnek. Még az ismerősök is elfordulnak.

Nem ismernének fel? Ez.. elkeserít, de… nem adom át magam a fájdalomnak, hiszen minden lépéssel közelebb kerülök a boldogságomhoz. Edwardhoz!

Mikor megpillantom messziről a kis házunkat a mosoly meggátolhatatlanul terül szét az arcomon. Gyorsabban próbálok haladni előre, miközben az összes seb ordít a lassításért, de most nem akarok rájuk koncentrálni! Most csak Ed halványuló arcának emléke lebeg a szemem előtt, és hogy ismét átkarolhatom!

Megállok a kis tölgyfaajtó előtt, és heves szívdobogás közepette bekopogok. Fél perc múlva újra kopogok, mert semmi válasz, de ekkor sem jön senki. Újra kopogok, hátha, de ekkor mögülem megszólal valaki:

- Kit keres? – kérdi türelmetlenül a férfihang

Megfordulok, és ott áll velem szemben egy kicsivel alacsonyabb, szőke, félhosszú hajú, vékony körszakállú fiúval találom szembe magam, aki furcsán méreget.

- Én csak… - lépek le a lépcsőről, és bicegve közelebb megyek – Edward Elricet keresem.

- Ki keresi? – jön a válasz és összeráncolja a szemöldökét kétkedve.

- Alfons… Alfons Heiderich – mosolygok rá, remélve, hogy nem fog szemen köpni, mert most jöttem haza a frontról.

A fiú a pillanat tört része alatt elsápad, és kiejti a kezéből a szatyrot, amit eddig magához szorongatva tartott. Könny gyűlik a szemébe, kezét a szája elé téve, remegve tesz felém pár lépést, majd megiramodik, és zokogva a nyakamba borul. Én remegve fogom őt, de nem sokáig bírok így a lábamon megállni elesek vele, nagyot puffanva a földön. Ha eddig a sebeim sikítoztak akkor most már el is ment a hangjuk annyira fáj mindenem.

- Sajnálom… sajnálom! – próbál leporolni a fiú, majd rám néz könnyes, mosolygós szemeivel.

Annyira ismerős ez a férfi. Mintha láttam volna már. De nem emlékszem. Annyi arcot felejtettem el. Összemosódnak előttem az emberek, csak a személytelen testek maradnak meg.

De mikor a szemembe néz egy pillanat alatt megvilágosodok, és rájövök ki az.

- Ed…wardh… - suttogom halkan, és elámulva pásztázom végig arcának minden kis részletét. Annyira megváltozott. Annyival érettebb lett. Sosem ismertem volna fel, ha nem nézett volna a szemembe. Azokat a szemeket esélytelen, hogy valaha is kiverjem a fejemből.

Az út porától befeketedett, az alvadt vértől koszos ujjaimmal lassan végigsimítok az arcán, pont ott, ahol egy kisebb sebhely éktelenkedik. Beharapom az alsóajkam mikor tudatosul bennem, hogy ez nem egy álomkép, Edward tényleg itt van előttem! Megérinthetem, érezhetem az illatát, nézhetem az arcát ameddig akarom, nem rettegve attól, hogy elillan egy apróbb fuvallat miatt!

- Gyere! – húz fel a földről, és a mankómba kapaszkodva sikerül lábra szenvednem magam. Hitetlenkedve néz rám, majd elrohan, hogy összeszedje a szétgurult almákat a földről, és hihetetlen gyorsasággal már vissza is tér, hogy ajtót nyithasson.

Mosolyogva követem, és mikor belépek a lakásba, megcsap a kellemes, és ismerős illat. Ugyanilyen illat volt, mikor elmentem innen. És ugyanilyen szépen sütött akkor is a nap be a konyhaablakon. Beszökdécselek a konyhába, és mindent alaposan szemügyre veszek. Végigsimítom a polcokat, a szekrényeket, mindent mélyen magamba szívok, remélve, hogy ha véletlen felébrednék ebből az álomból, ezek az emlékek akkor is megmaradjanak.

Leveszem fejemről az ütött- kopott, poros sapkámat, és a konyhapultra teszem, majd megfordulok és Edre pillantok, aki ott áll, és elmerengve, mosollyal az arcán néz engem. Én visszamosolygok, és… azon forog az agyam, hogy mit kellene neki mondanom. Annyira szeretnék valamit. De nem jut semmi értelmes az eszembe. Boldog vagyok, hogy látom. Boldog vagyok, hogy nincs semmi baja.

Leülök a székre, mert már állni fáj, de közben egy pillanatra sem veszem le róla a tekintetemet. Ő ezen felbuzdulva közelebb lép hozzám, a szatyrokat leteszi az asztalra, és elém áll. Felnézek rá, mosolygok, de aztán az ajkam legörbül, és elkezd folyni a könnyem.

Átkarolom a derekát, magamhoz húzom, nem érdekelve, hogy a vállamon a golyó okozta sem ettől hihetetlen módon húzódik. Ő a fejemre teszi a kezét, és elkezdi simogatni nyugtatóan a hajam.

Hirtelen belém nyilall annak a sok embernek az arca akit le kellett lőnöm, a bajtársaim arca, akik a csatamezőn hulltak el a szemem előtt, a fájdalmas éjszakák, és kínszenvedéstől túlfűtött nappalok. És hogy mindezt a szörnyűséget, a hideget, a forróságot, a járványokat, a sebeket azért tűrtem el, és éltem túl, hogy ezt a pillanatot átélhessem. Ezt az egy pillanatot.

Ezért nem akartam soha feladni.

Ez az amiért harcoltam, amiért a kezembe fogtam a fegyvert, amiért mégis felkeltem minden nap, miközben úgy éreztem, hogy nem bírom.

És megérte.

Úgy érzem… hogy most már békében halhatok meg. A bőrének illata, kezének puhasága, hangjának nyugtató lágysága mind-mind beleivódik a tudatomba, észrevétlenül. Felnézek rá, ő pedig le rám, és nem bírok betelni a látvánnyal.

Szeretem őt.

Ennyi év után is szeretem. Nem bírnék soha elszakadni tőle. Ő a mindenem.

- Nem akarsz lefürödni? – simít végig óvatosan az arcomon, amitől én a mennyben érzem magam.

Bólintok, mire ő elindul a lépcsőn, fel az emeletre, hogy megengedje nekem a vizet. Milyen régen fürödtem meleg vízben vagy egyáltalán kádban. Körbenézek még egyszer a melegséget árasztó kis helyiségben, és letörlöm arcomról a könnyeket. Nehézkesen felállok, és a lépcső felé veszem az irányt. Hallom, hogy Ed már megengedte a vizet, ami zubogva ömlik bele a kádba.

A lépcső aljához érve nagyot sóhajtok az előttem álló akadályt látva, de nem sajnáltatom sokáig magam a korlátba kapaszkodva megindulok felfele. Mikor felérek, és bemegyek a fürdőszobába a csapnál támaszkodó, és síró Eddel találom szembe magam. Értetlenül lépek közelebb, mire ő riadtan összerezzen, és felém néz kicsit kétségbeesett arccal, de vonásai szelídülnek, ahogy visszatér a valóságba.

- Alfons – suttogja a nevem, és odalépked elém, majd mindkét kezét felfuttatja a nyakamon, egészen az arcomig. Szememet nézi, én pedig az övét. Annyira békés most minden, és mégis olyan felkavaró.

Lehajolok hozzá, és remegő ajkaimat lassan, kínzóan lassan az övéhez érintem. Ő megremeg, ugyanúgy, ahogy én, és még jobban végigsimít az arcomon. Lehunyom a szemem, és átadom magam a gyönyörű érzésnek, amit már öt éve kétségbeesetten vártam. Átkarolom Ed derekát, és közelebb húzom magamhoz, amiben ő készségesen segít. A szájunk nem akar elválni egymástól, nyelvünk lassú, és vágyakkal teli játékba kezd először csak egymás ajkait véve be, majd egyre vadabb nyelvcsatát kezdünk el vívni. Megtámaszkodok valamiben, ami a kezem ügyébe kerül, nehogy elessek a még jobban meggyengített lábaimmal.

Könnyeim ismét elerednek a kellemes érzések tömkelege miatt, ajkaim felforrósodnak arcommal együtt, lábam remeg a meg növekedett teher alatt. Hosszú percekig ájulás közeli állapotban csókoljuk, marjuk, tépjük a másik ajkait, mire lihegés közepette óvatosan, de annál kéjsóvárabban válunk el egymástól. Lehunyt szemmel gondolatainkba temetkezve, az előző heves érzelmek hatása alatt próbáljuk lélegzetünket kiegyenlíteni.

Kinyitom a szemem, és megsimítom az arcát, mire ő is felpillant, és mosolyogva letörli az ő szeméből is kigördülő könnycseppet. Megfogja a kezem, a kádhoz lép, és elzárja a csapot.

- Csinálok vacsorát.. – simogatja meg a hasamat, és kicsit lábujjhegyre állva még egy apró puszit lehel az ajkaimra – addig fürödj le. Hoztam be tiszta ruhát.

- Rendben… - mosolyogok rá a rózsaszín köd kellős közepében. De a köd oszlik és eljutnak hozzám a szavai – TE TUDSZ FŐZNI?

Felnevet, és elkezdi kigombolni a felsőmet, de aztán fülig elvörösödik, és inkább abbahagyja ezt a műveletet, majd megsimogatja óvatosan a heges felsőtestemet és elmosolyodik.

- Muszáj volt megtanulnom – pillant fel rám, majd megkerülve engem elindul kifele, de megfogom a karját és visszahúzom.

- Szeretsz … még…? – nézek rá kicsit kétségbeesetten.

Ő először csak értetlenül pislog rá, majd megrázza a fejét, és egészen hozzám simul. Lehunyja a szemét, és arcát teljesen a mellkasomba fúrja. Átkarol szorosan, és úgy érzem, hogy soha nem akar majd ezután elengedni, aminek felettébb örülnék.

- Hülye – suttogja morcos hangon, aztán könnyes szemeivel felnéz rám – tudod te mennyire sajnáltam azon a napon, hogy nem mentem veled?! Hogy nem lehettem ott veled… - akad el a szava ahogy az emlékek feltörnek benne.

Próbálom tartani magam, és nyugtatóan a hátát simogatni, de nem sokáig kell, elhúzódik és megtörli a szemét, de egyből rám is pillant.

- Ne kérdezz ilyet többet! – szipog egyet, majd felsóhajt – erre a pillanatra vártam öt éve!

Elmosolyodok, és arra eszmélek, hogy ajkaink ismét összeforrtak egy lágy csókban. Bár ez nem tartott olyan sokáig, mint az első, így is, eléggé el lett húzva, amit nagyon nem bánok.

Mikor kilép az ajtón elkezdek vetkőzni, és a sebeimről is leveszem az összemocskolódott, átvérzett kötéseket, belelépek a kádba, majd sziszegések közepette elmerülök a habokban. Eléggé csípi a sebeimet a víz, kábé nincs olyan terület, ahol ne égne és fájna a bőröm. Hátradőlök, és lehunyom a szemem.

- Alfons – hallom az ismerős hangot, mire kicsit megmoccanok, és mormogok valamit összeráncolt szemöldökkel.

Érzem ahogy puha ujjak végigszántanak az arcomon, majd valami szivacsféle anyag végigszánt többször a bőrömön vigyázva a sebekre.

- Kihűlt a víz – suttogja Edward, én meg tovább dünnyögök valamit, de aztán hirtelen kinyitom a szemem, amitől ő megilletődve elhúzza a kezét a mellkasomtól.

- Elaludtam? – nézek rá bambán, majd ásítok egyet.

- El – mosolyog, és a szivacsból a vizet a hajamra csavarja – tiszta kosz a víz. Miért nem engedtél má….?

De nem tudja befejezni a mondatot, mert én lehúzom magamhoz, és egy lágy csókot nyomok az ajkaira. Érezni akarom. Minden percben. Tudni, hogy itt van a közelemben, és hogy most már nem választhat el semmi sem minket!

Mikor elszakadunk egymástól felsóhajtok, és előre görnyedve hagyom, hogy kimossa a hajamból a rengeteg port, amitől a víz már szinte fekete lett.

Nézem a lecsöppenő vízcseppeket, és az előttem zavaros vizet, közben Ed hangjára koncentrálok aki nekiállt mesélni, hogy mégis mi mindenről maradtam le, és mi történt vele az elmúlt hat évben.

Nyugtató a hangja, a masszírozása, a simító keze, a légkör, az illat, minden!

A délután evéssel, pihenéssel, de főleg beszélgetéssel telt. Ed segített átkötözni a sebeimet, adott nekem tiszta ruhát, levágta a hajamat, megborotválkoztam, és lényegében emberi külsőt varázsoltam magamra.

- Hova… akarsz feküdni? – kérdi belépve a hálóba.

A szívem a torkomban dobog, és az arcom is eléggé fel van tüzelve ettől a kérdéstől, és ahogy visszaemlékszek, hogy mi mindent csináltunk mi itt, ezen az ágyon.

- Mindegy – mondom, és köhintve elfordítom a fejem.

Megágyaz nekem, és valamiért olyan érzésem van, mintha én lennék a vendég ebben a lakásban, Ednél.

Kis idő múlva már a lámpa is lekapcsolódik, és ott állunk egymással szemben a sötétben. Megfogja a kezem, és az ágyhoz vezet. Leültet rá óvatosan, és szemből az ölembe ül.

Felnézek rá a vaksötétben, és próbálom megkeresni mi-merre hány méter. Ő megcirógatja az arcomat, lehajol hozzám, és lágyan megcsókol –ma már sokadjára. Lehunyom a szemem és viszonzom a csókját.

Mindketten izgatottak vagyunk, és félünk, hogy mi fog történni – mintha csak most lennénk együtt először.

De amint a simítások, és a csókok célzottabbak, és határozottabbak lesznek, mindkettőnkben felsejlik az a réges-régi emlék, amikor legutoljára érintettük meg egymást.

Fájdalmas, élvezettel teli, kéjsóvár, emlékezetes éjszaka volt.

Ugyanúgy, mint ez.

Itt van mellettem.

Itt szuszog a karjaimban.

És én a fájdalmaim ellenére is úgy érzem, hogy nekem ha így maradna a világ, akkor sem bánnám. Haljak meg, az sem érdekel, csak a karjaimban legyen, és érinthessem és csókolhassam, és vigyázhassak rá.

Edward….

Szeretlek.