Envy

Utálom, mert van, hogy elszabadul, és nem hagyja, hogy megbarátkozzak emberekkel.
Egyszerűen visszafog.
Nem enged.
És folyamatosan pimaszul vigyorog.
És gyűjti nekem a negatív energiákat.

De igazából....féltem is őt.
Mert fél.
És magányos.
Csak nem mer lépni.
Inkább használja a járt utat a járatlan helyett.
És sokszor sír.
Fél hogy elhagyják még többen.
Fél, hogy nem jelent senkinek semmit.
Fél, hogy nem lesz irigylésre méltó élete.
Fél, hogy mások sokkal jobbak nála.
És fél attól, hogy elveszíti az ő Bütykét.

Az egyetlen embert, aki láthatta őt közelről.
Aki tud a létezéséről, és még így is szereti.
És aki nem akarja és nem is fogja elhagyni.
Akit ő tiszta szívből szeret, és sosem hagyná, hogy bántódása essen.
De mégis őt bántja a legtöbbet, akaratán kívül is.

Volt neki egy Greedje.
De már mint annyiszor azelőtt elhagyta őt.
És ezért is szomorú.
És legszívesebben kitekerné ezért testvére nyakát.
Mert még mindig szereti.
De tudja, hogy sosem kaphatja már vissza akárhogy is szeretné.

De remélem, hogy Envy lassan lenyugszik, és nem sír majd többet.
Mert tényleg szeretem is őt.
Mert az én részem.
Az én gyenge, érzékeny részem.
Aki a hideg páncél alatt rejtőzik, és sokszor sír.
Magányosan.