Und ich hatte ein Freund.
Ja, hatte. Und jetzt...Jetzt habe ich nicht diese Freund.
Nem voltál a legjobb barátom. Nem voltál az, akinek megnyíltam teljesen, aki ismerte minden rezdülésemet.
De barátomnak neveztelek.
Szerettelek.
Imádtalak.
És nem az fáj a legjobban tudod, hogy beleszerettél abba, akivel én együtt vagyok. Mert arról te nem tehetsz, nem hibáztatlak, sosem tennék ilyet. Tudod miért haragszok rád a legjobban?! És miért vagyok szomorú ha csak rád gondolok?
Nyilván nem...
Ezért is írom le.
Mikor csak úgy leléptél - most már tisztázott okokból - azt hittem kiszakad egy darab belőlem. És sírtam. Mondj gyengének, de sírtam. Ahogy most is.
Mert rengeteg embert vesztettem el mostanában tudod...? Vagy nem tudod? Barátokat, társakat, akik eddig mellettem álltak, és tartották bennem azokat a bizonyos cölöpöket, amik megakadályozták, hogy eldőljek.
És fájt, hogy te is ott hagysz. Már épp kezdtem benned hinni, bízni, egyre jobban, de aztán - igaz én is elbasztam valamit, de próbáltam helyrehozni - te pedig leléptél. Egy szó nélkül. Ednek szóltál. Nem nekem. Neki.
Nem értettem. Azt hittem barátodnak tekintesz te is. De mikor láttam, hogy többre tartod azt az embert akit pár hónapja ismersz jobban, na akkor....kibuktam.
Aztán rám írtál.
Boldog voltam, örültem.
Hogy nem fog mindenki magamra hagyni. És mindenki hibázhat, tévedhet. Te megbocsátottál nekem. Én is meg akartam neked. Akartam hinni, és bízni benned, ami tudtam, hogy egy hosszabb folyamat, de akartam volna.
De te már nem bíztál bennem.
Nem mondtad el nekem, hogy szereted. Nem üvöltöttem volna le a fejed. Nem haragudtam volna rád. De már mindegy.
Aztán... miután bevallottad, nem írtál ismét nekem. El lettem ismét felejtve, és a blogbejegyzésed.... szíven ütött. Hogy ilyeneket gondolsz rólam. Hogy...megint reménykedtem én fasz, hogy tényleg kedvelsz engem. És elkezdtem azon gondolkozni, hogy mégis akkor mások hogy vélekedhetnek rólam, ha te így látsz engem, akiről azt hittem, hogy ... a barátom..?*megrázza a fejét*
Hiányzik a régi éned.
És haragszok rád. Végtelenül.
Gyűlöllek téged.
De vissza is akarlak kapni. Valahol mélyen. De...ha belegondolok hogy hogyan vélekedsz rólam, akkor inkább azt mondom, hogy nem.
És sajnállak. Tudom, nem kell a sajnálat a szánalom. De...tudom min mész keresztül.
És...mint régi barátod - ha egyáltalán valaha is annak vallottál engem - arra kérlek, hogy ne add fel. Tarts ki. És ha bármi baromságot mersz csinálni magaddal, én felképellek, és leüvöltelek.
Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése