Al...
Alfo....
Alfonse....
ALFONSE!!!
Felriadok, és lihegve ülök fel ágyamban. Megint egy rohadt álom, amiben ő szerepel.
Fogom a fejem, és úgy érzem magam, mint akin átgázolt egy tehervonat. Körbenézek reggeli napfénnyel átitatott szobámban, és felsóhajtok. Ruhák szanaszét, mint ahogy a jegyzetek is, mindent ural a káosz. Ismét vízszintesbe helyezem magam, és behunyom a szemem, mikor érzem, hogy puha ujjacskák simítanak végig felsőtestemen. Oldalra fordulok, és nagy nehezen ismét kinyitom a szemem.
- Megint egy rémálom? – kérdezi szelíden Riza, én meg csak bólintok.
- Jah, de... már egyre kevesebb van - húzom félmosolyra a számat, és végigsimítok az arcán.
Elmosolyodik, és fejét a kezembe fekteti, miközben behunyja a szemét. Aranyszínű haja megcsillan a fényben, és olyan érzésem támad, mintha egy angyalt néznék.
Ugyan ez volt vele is... együtt keltünk... együtt feküdtünk, reggel sokáig némán csak néztük egymást, míg ki nem dobott magából az ágy. De.... annak már... több mint három éve.
- Ma van az évfordulónk - suttogja halkan, és kék íriszét rám emeli, amitől ismét megbabonázódok.
- Tudom - fektetem el az ágyon a könyöklőt, és fölé hajolok - két éve annak, hogy az enyém vagy - mosolygok, majd lehajolok hozzá, és gyengéden megcsókolom, amit ő egyből viszonoz is.
Felhúzza a lábait, és a csípőmhöz szorítja őket, amitől nyikkanok egyet, és értetlen fejet vágok.
- Nem is tudtad - mondja monoton arccal, de aztán elneveti magát - jézusom látnod kéne a fejedet! - húz le magához, és ismét megcsókol.
- Hehehe nagyon vicces - dünnyögöm a szájába csók közben, és végigsimítok az oldalán, amitől lábai elgyengülnek, és eleresztenek.
Én diadalittasan kiszállok a combjai fogságából, és egyúttal az ágyból is, úgy csámpázok arrébb.
- Csinálok valami reggelit te domina - riszálom magam kifele.
- Vegyél már fel egy kisgatyát - kuncog, és utánam dob valamit, ami épphogy súrolja baba popsimat.
- Ajj már! Sokkal szexibb vagyok így! - megyek ki az ajtón somolyogva, de azért útközben a fiókból kihalászok egy alsót, és míg a lépcsőn bukdácsolok, felveszem azt.
Amint leérek, elakad a lélegzetem, és pár pillanatig azt sem tudom... ki vagyok.
Az ajtóban áll....
Az én ajtómban áll.....
- E... Edwardh...? - suttogom kiszáradt torokkal, és nem akarok hinni a szememnek.
A hideg és a meleg felváltva futkos a hátamon, és úgy érzem, menten elsüllyedek.
Ő meg csak áll ott remegve, csurom vizesen, és le sem veszi rólam a szemét.
- Visszah.... - nyögi ki, miközben liheg - én megmondtam Alfonse.... visszajövök - harapja be alsóajkát, és tétován egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát.
Nem tudok most mit kezdeni ezzel a helyzettel, ugyanúgy ahogy ő sem.
Nem szaladhatok oda, és csókolhatom meg.
Nem simíthatom végig arcát, kezét, nyakát....
Nem tehetek vele semmit.
Szóval csak állok és nézem, ahogy vizes hajából kicsavarja a vizet a padlóra.
Nyelek egyet, és ismét megszólalok.
- H- hol áztál meg? - nézek ki az ablakon, majd vissza rá, mert az előbb még száraz idő volt, de ahogy elnézem, még most is az van.
- S... Shamballában.... esett.... - lihegi, és hallom fogai vacogását.
- M- menj fel, zuhanyozz le, készítek be neked száraz ruhát... a vizest pedig dobd be a mosógépbe, majd... kimosom - pislogok, és úgy érzem ez a mondat elég nyögvenyelősre sikeredett.
Bólint egyet, és táskáját, meg cipőjét lepakolva a ruhafogas alá, apró tócsákat hagyva maga után elindul felfelé a lépcsőn, és elhalad mellettem. De mielőtt még messzebb kerülne, megfogom a karját, és kicsit visszahúzzon, majd mikor rám néz felteszem a kérdést.
- Hogyan....?
- Meghaltam. - vágja rá, és elfordul
Elengedem, és hagyom, hadd menjen fel a lépcsőn. Csak nézek utána ahogy eltűnik a sarkon, és úgy érzem magam, mint akin átment egy tehervonat. Ismét. Dejavu.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése